12. fejezet

 Sziasztok! :)
Most nem is beszélnék sokat, csupán annyit, hogy ti is látjátok a fejlécet. Szerintem állati klassz lett. Hatalmas köszönet Joó Fanninak, osztálytársamnak, barátnőmnek, egy utcabeli lakosomnak, a mindenemnek. :DJoó Fanni blogjai: Wolf life
Szerelem a levegőben (Befejezett!)
Szerelem Párizsban
 Ui.: Zane karakterét megtekinthetitek a Szereplők oldalon.

- Becca! Csak nem megtaláltad a sulit? Örülök neked!

Éppen hogy csak betettem a lábamat az iskola nagy vaskapuján, rögtön letámadnak. Zane egyenesen felém közeledett egy hatalmas vidám mosollyal az arcán.

  Zane a mi osztályunkba jár. Nem a mi stílusunkat képviseli a srác, de vele egész jóban voltam mindig is. Igazi nőcsábász a pali. Barna haj, iszonyatosan szép kék szemek. A lányokat nagyon hamar leveszi a lábukról, elég egy szó, és az összes csaj belezúg. Zane tudja, hogy milyen jól néz ki és ezt természetesen ki is használja. Ugyan, ő csak élvezi az életet. Rengeteg vita volt miatta. Míg Kelly, Amanda és én bírjuk a fejét, addig Daniel és Rick akár egy kanál vízben is megtudnák fojtani.

- Szia Zane! - köszöntöttük egymást egy öleléssel. - Mizujs veled? Suliban történt valami izgalmas?
- Semmi. A folyosón csak azt lehet hallani, ahogy Patrickról csevegnek. Valaki már azt is elterjesztette, hogy meghalt. De veled mi van? Eléggé rosszul nézel ki, baj van?
- Csupán csak élek... Amúgy.. Eléggé megviseltek a történtek. Hát ez meg is látszik rajtam. De Rick folyamatosan javul, szóval.. Nincs okom aggódni.

- Szereted, ugye? - pillantottam rám kedvesen Zane.
- Igen. - válaszoltam. Éreztem, ahogy elpirulok.

- Figyelj. Tudod, hogy nagyon nem bírom a csávót. Ha bántani mer, én esküszöm, hogy letépem a fejét! 

- Nyugi. - mosolyogtam rá, majd meghallottuk a becsengőt.

  Rohanni kezdtünk a folyosón. Szó szerint estünk be a tantermünk ajtaján, amin egy hatalmas horpadás volt. Furcsán méregettem, aztán csak legyintettem rá. Megfordultam és az osztály döbbenten bámultak rám. Az osztálytársaim mind engem néztek, mintha valami új gyerek lennék.

- Csak ők is meglepődtek, hogy bejöttél a suliba. - suttogta Zane, majd leült a helyére.

  Elfoglaltam én is a helyemet. Mintha ezer éve lett volna, hogy ott ülök. Hirtelen minden eszembe jutott, ami ehhez a helyhez köt. A tanárok, mikor észrevették, hogy mennyi rágót tapasztottam a székem és az asztalom alá. Ahogy 10.-ben Zane és Rick egymásnak estek. Az a sok beszélgetés Kellyvel a pasikról és egyéb fontos dolgokról. Ahogy Daniel óra közepén átjött a mi termünkbe, felkapott az ölébe, és egyszerűen csak kivitt az óráról. Amikor Rick levette a cipőjét és dobálni kezdte a többi fiúval a teremben. Ahogy közösen felrajzolták a táblára Mrs Carrie-t kiparodizálva.

  Kezeimet kinyújtottam, majd a fejemet a karomra hajtottam. Tovább nosztalgiáztam, kutakodtam a sok szép emlék között, amiket a barátaimmal szereztem.

Nekem ők az igazi családom - gondoltam magamba.

Gondolataimat szeretett fizika tanárom, Carrie szakította félbe.

- Jó reggelt osztály! - nézett végig az osztályon, majd tekintete megállt...rajtam. - Oh, kit látnak szemeim. Miss Becca! Nagyon.. örülök, hogy végre rájöttél, te még tanköteles vagy! - mondta gúnyos hanglejtéssel.

- Leakadna rólam? Köszönöm. - mondtam lazán. Nem törődtem azzal, hogy egy tanárral beszélek így. Megérdemelte.
  Az óra további részében én néma csendben voltam. Hoztam a szokásos formámat, azaz: fej a padra, fülhallgató a fülbe, és relax.
  Annyira elmerültem a zenében, hogy azt sem vettem észre, ahogyan az egész osztály a csengő hallatára kirobban a saját székéből, s minél gyorsabban próbálja elhagyni a tantermet. Az én asztalom mellett Zane állt meg.
- Jössz? - mosolygott rám kedvesen. - Úgy látom jót tenne egy kis friss levegő.
- Persze, az valóban. Eléggé elnyomott ez az óra.
Komótosan feltápászkodtam a székről, majd mikor az ajtóhoz értünk, egy pillanatra megtorpantam.
- Hogy a büdös életbe került ez a horpadás rá?
- Áhh, csak a szokásos osztályi balhék.
- Te kezed van a dologba, mi?
- Igen. - nevetett fel - Túl jól ismersz.
- Gondoltam. Te vagy a legnagyobb balhés az osztályban... Persze csak utánunk. - tettem hozzá gyorsan, végül kimentünk az udvarra. És most jött el az a pillanat, amikor nagyon mérges lettem, és szerintem bárkit megtudtam volna fojtani.
  A szokásos helyünk felé vettem volna az irányt Zane-nel, de a hely foglalt volt. Körülbelül 7-8 ember ülhetett ott. Mikor az egyik srác elhúzta a fejét, tisztán láttam mindent. Az a szőke srác.. Az a szőke srác, aki miatt Rick kórházban fekszik..
Nyugodt tempóban odasétáltam hozzájuk Zane-nel a bal oldalamon. Mikor odaértünk, meglepetésemre Zane nyugodtan kezelt a szőkével és még pár emberrel, majd nevetve beszélgetni kezdtek. Később feltűnt a szőkének, hogy én is köztük vagyok, gúnyosan elnevette magát, és egy lenéző pillantást kaptam ajándékba.
- Hogy van a kicsi Patrick? - nézett fel rám. Utat törve magamnak a közelébe, szépen elé álltam és csak azután válaszoltam neki.
- Jobban, mint hinnéd.
- Kár.. Nagyon kár.. Reménykedtem benne, hogy legalább... Tudod... - mondta, majd elröhögte magát. Látta rajtam.. azt hitte fel tud idegesíteni. Érezni lehetett, hogy egyre feszültebb mindenki, és lélegzet visszafojtva nézik a jelenetet. Mindenki kíváncsi volt, hogy mi lesz az újabb balhé. Hogy a héten milyen sztorin csámcsoghatnak a diákok.
- Tudod.. Eléggé gyerekes szinten vagy. Másnak a halálát kívánod, csak mert kaptál egy szép kis foltot a szádra, mert még reflexed sincs. Azt kívánod bár csak ne lenne, csak mert te gyenge voltál, és azt akarod, hogy az iskolában mindenki elfelejtse azt a dolgot, hogy téged mennyire megaláztak. De Rick erős, oly annyira, hogy még a kómából is felébredt. Számára te csak kis hangya vagy, akit amikor csak akar, aföldbe tiporhat. Törődj bele, seggfej! - mondtam higgadtan, majd egy erős ütést adtam a vállára. Halkan feljajdult, és rögtön odaemelte a kezét a sértett helyre.
- Vagy talán tévedtem volna? Vagy gyakoroltál? Mindenesetre jól haladsz. A reflexed egyre jobb! - röhögtem fel, majd sarkon fordultam és ott hagytam őket.
Aztán.. Valami még mindig nem volt teljes. A szívemet nyomta még valami apró kis dolog. Úgy éreztem, még nem végeztem.
Megálltam, és a fejemet egy kicsit elfordítottam, de nem teljesen.
- Benned pedig Zane.. csalódtam. Nagyot csalódtam.
  Ahogy mindent elmondtam mindenkinek, nekidőltem a suli koszos falánk, és csak némán figyeltem. Némán figyeltem, ahogy a padunk környékéről egyre több ember szállingózik el, Zane pedig tehetetlenül áll egy helyben. 

11. fejezet

Kukk! :)
Amint látjátok itthon vagyok. Valami iszonyatosan jó fej dokit kaptam ki, és még bent maradnom sem kellett. Csupán azért nem írtam eddig, mert rendeznem kellett a dolgaimat. Gondolok itt arra, hogy először el kellett azt érnem, hogy most már ne fájjon a fejem. El is felejtettem, hogy milyen úgy lenni, hogy nem lüktet a kobakod. >.<
Ezen kívül a házikat is folyamatosan csinálnom kellett.
De most már itt vagyok. És nem csak én, hanem az új fejezet is. Próbálom bepótolni a lemaradásaimat, és míg én itthon vagyok, egy kicsit előre haladtam a történettel. Már a 15. fejezetnél járok. :)

  Visszafelé menet a kórházba, el nem tudtam elégszer mondani a testvéremnek, hogy köszönöm. Teljesen felszabadultam ettől a kiruccanástól. Újra jól éreztem magam. Úgy éreztem volt okom miért nevetni.
- Tényleg nagyon hálás vagyok!
- Jahj Becca! Ezt már megbeszéltük nem? A tesód vagyok, és tudod, hogy rám bármikor bármiben számíthatsz.
- Kivéve akkor, mikor cigánypecsenyét rendelsz. Akkor inkább letagadnálak, ha nem baj. - mondtam, mire ő felnevetett és a nyakamnál átkarolt.
- Mi lenne veled nélkülem.. - mondtam, miközben beléptünk a kórház főbejáratán. Szemem elé rögtön kettő ágy került. Mind a kettőn súlyos égési sérüléseket szenvedő férfi feküdt. Mikor elmentünk mellettük, akaratlanul is belekapaszkodtam Amandába, hogy össze ne essek. Látvány eléggé megijesztett.
- Milyen érdekes.. - mondta az egyik nővér a másiknak - Szerencsétlenek.. Sosem lehet tudni, hogy mikor láthatjuk a társunkat utoljára.
- Ne is mond. Ez a baleset valami szörnyű.
Beszélgették egymás között, engem pedig egyre jobban furdalt a lelkiismeret, hiszen rögtön Patrick jutott az eszembe. Ezzel a kettő sráccal valami komoly baj történhetett egy hétköznapi tevékenység közben, és ha jól szedtem ki ezt az egészet, akkor valamelyik élet és halál között lebeg. Vagy akár mindkettő.
- Gyere, menjünk innen! - húzott magával a testvérem.

- Becca! Becca! - futott felém a folyosón izgatottan Kelly.
- Mikor jöttetek?
- Ez nem lényeges. Rick felébredt!! - mondta vidáman Kelly.
- Rick? Úgy érted.. Patrick? - néztem rá furcsán, mire ő felkacagott.
- Becenév.. majd elmesélem. Viszont ő látni akar! - mutatott be az ablakon. A beszélgetésben teljesen elvesztem a hír hallatán, és észre sem vettem, hogy már ott is vagyunk Patrick -mostantól Rick- kórterme előtt.
- Nagyon vigyázz! Ne mondj neki semmi olyat ami felizgatná. Nem szabad. Azt sem, hogy szereted.
- De..
- Nem szabad! Becca, értesd meg! Az állapota még nem a legjobb!
- Jó jó, oké. - adtam meg magam, mire lenyomtam a kilincset.
  A szívem egyre hevesebben vert, és szó szerint reszkettem attól, hogy most mi lesz. Éreztem, ahogy közeledek az ágya felé, a lábaim remegnek és menni alig tudok.
  Egy óvatos homlokpuszival fejeztem ki boldogságomat, hogy végre valahára felébredt. Kezemet lassan végig húztam a rendezetlen haján, majd végig le az arcán. Később leültem az ágya szélére, és több percig néma csend töltötte be a termet.
- Rick.. - szólaltam meg rekedt hangon. Elmosolyodott.
- Hozzád is elért ez a becenév? - mondta gyengén. Hangja számomra is ismeretlennek tűnt.
- Te honnan tudod?
- Kelly volt itt bent. Beszélt hozzám, de úgy csináltam.. -nyelt egy nagyot- mintha aludnék. Mikor ki akart menni, kérdeztem, hogy miért vagyok Rick.
- És elmondta?
- Nem.
- Nekem sem.
- Becca.. Ez a baleset..csak hogy tudd, semmit nem változtat az érzéseimen. Mindennél jobban szeretlek téged! - mondta, mire nekem könnybe lábadt a szemem. Kezét az én kézfejemre helyezte, én pedig úgy éreztem a testemet átjárja a melegség. Kilestem az ablakon, hogy lássam, mit művelhet odakinn Kelly. Csak nem fog haragudni rám...
- Én is szeretlek! Tudod, ez az egész ráébresztett engem arra, hogy mennyire fontos vagy nekem. - ömlött ki belőlem az, amit már napok óta elszeretnék neki mondani. Rick lesütötte a szemét, és láttam rajta, hogy hiába ennyire gyenge, a boldogság úrrá lesz rajta, és legszívesebben talpra állna, majd kiszaladna ebből a Világból. Az idilli hangulatot egy fekete, hosszú hajú nővér zavarta meg, akit korábban már többször is láttam.
- Pihennie kell a betegnek. - mondta arra utalva, hogy most már ideje lenne kimennem. Felálltam és búcsúzóul nyomtam egy puszit a fiú arcára.
  Kimentem, és még körülbelül 10 percig az ablakból figyeltem ahogyan Patrick elalszik. Eleinte a nővérrel váltottak pár szót. Néha-néha kinéztek rám, szóval csak következtetni tudok, hogy rólam volt szó.
- Meg fog gyógyulni! - állt mögém Amanda és a derekamnál átkarolt. Mosolyra húztam a számat.
- Tudom. - fordítottam felé a fejemet. - Tudom, hogy meg fog.
Majd a későbbiekben együtt néztük az álom tengerébe ugró bolondos, de erős srác még mindig halálsápadt arcát. 

***

- Nem kéne már iskolába is járnod, kicsim? - kérdezte anya az étkezőasztalnál ülve.
  Kelly és Daniel rávett, hogy most már nyugodjak meg és menjek haza egy kicsit pihenni. Mióta Rick kórházban volt én csak maximum éjszakára jöttem haza, hogy aludhassak egy kicsit több kevesebb sikerrel. Délelőttjeimet és délutánjaimat azzal töltöttem, hogy szerelmemet néztem, mikor is ébred fel, és látja meg újra a nap sugarait. Mivel most már saját szememmel láttam, hogy meg fog gyógyulni, a mai nap folyamán Amandával hazajöttünk.
- Anya, ott még azért nem tartunk! - nevettem fel.
- Rebecca. Elhiszem, hogy nagyon megviselt téged ez az egész, de.. - húzta el a száját - Október közepe fele történt a baleset, és nézd már meg a naptárat! Egy hét múlva december!
- Igazad van. Lehet be kéne mennem lassan.. De az ki van zárva, hogy bármit is bepótoljak! - mondtam komolyan, mire anya elröhögte magát.
- Ezt nem viccnek szántad, ugye? - fejezte be a nevetést.
- Nem. - vigyorodtam el, majd felmentem a szobámba, hogy bepakolhassak.

  Egy órán át csak dühöngtem. Mégis hova a fenébe rakhattam azt a szar órarendet? Egyáltalán milyen nap lesz holnap? Mostanában az oké, hogy teljesen szétszórt vagyok, na de ennyire?
  Miután tudatosult bennem, hogy holnap kedd lesz, fájó tekintettel siklott végig a szemem az órákon.
Fizika, biosz, irodalom, német és tesi. Ez valami szuper.. Nem beszélve arról, hogy reggel 8 órakor kinek van kedve fizikázni? És utolsó órában tesizni? A mostani órarenddel még most sem békéltem meg, de azt igazán díjazom, hogy 11.-ben még van egy tanulónak öt órája.

Újra szünet!

Hello! :)
Nos emberek, nincs kedvem újra leírni, így ma két dolgot is megtudhattok.
Az első az az, hogy karácsonykor elkezdtem egy magánblogot, vagy egy úgynevezett e-naplót írni. Nem nagyon akartam kirakni ide, de ha jobban megfigyelitek akkor További blogok oldalon megtaláljátok.
Most ide is kiírom, hogyha valaki rábukkanna, vagy hogyha érdekli az életem, nyugodtan olvashatja. A blog a mindennapjaimat írja le, hogy mik kavarognak bennem, néha rakok ki képeket, vagy zenéket is.

Ami miatt ezt felfedem az csak a lustaság ereje. Nincs kedvem még egyszer leírni, hogy miért nem leszek a napokban, így mindenkit arra kérek, hogy olvassa el az utolsó bejegyzésemet rajta!
Nem kötelező utána olvasni, csak aki nagyon szeretné.
Megtekintéshez KATT!

És legutolsó sorban, mikor visszatérek, -reményeim szerint már hétvégén- egy két újítást csinálnék a blogon. Nem sok cucc, tehát olyanok, hogy háttér meg ezek maradnak, csak pár dolgot belevinnék az egészbe.

Ui.: Sajnálom, hogy ilyen sokat kihagyok. Jók legyetek, nevessetek sokat! :*

10. fejezet

  Mielőtt mindenki belekezdene az olvasásba, kérek mindenkit, hogy olvassa ezt el!
Tudom, hogy mostanában eléggé inaktív vagyok, de ennek természetesen meg van az oka. Iskola, család, iskola, család.
Az iskolában nagyon nagy a felfordulás. Az osztály, a tanárok, dolgozatok és a többi. 
Itthon sem a legjobb a helyzet, főleg most. Az iskolában volt egy kisebb baleset, de nem nagy ügy. A halántékomat, vagy a halántékom alatt/felett, már nem emlékszek pontosan, elég erősen eltalált egy focilabda. Voltunk kórházba is ahol megállapították, hogy kisebb agyrázkódásom van. Nem mennék bele a részletekbe, annyi a lényeg, hogy szar a magyar egészségügy, és én magam is szarul vagyok. Egyre többet vagyok beteg, és legyengültnek érzem magam. Olyannyira, hogy egy szaros fejezetet nincs energiám megírni. Higgyétek el, nagyon igyekszem ezzel az egésszel, de türelmesnek kell lennetek, ahhoz, hogy új részt tudjatok olvasni. Baromira szégyenlem is magam, de nem tudok mit csinálni. Nagyon sajnálom!


  Mióta Patrick kórházban van az életem egy romhalmaz. Nem eszek, nem járok suliba és aludni sem tudok. Csak magamba görnyedve fekszek az ágyon egész nap. A baleset ráébresztett arra, hogy az a srác mindennél fontosabb nekem, és hogy mennyire de mennyire szeretem.
Az orvosok nem engedik Patrick látogatását még azóta sem. Az állapota súlyos, életveszélyben forog. Mikor ezeket a szavakat hallottam Danieltől, úgy éreztem, nekem is tenni kéne valamit magammal, hogy ugyanabba a helyzetbe kerüljek mint ő. És hogyha talán Patrick elmegy közülünk egy másik világba, szó nélkül mennék utána. De egyenlőre ilyenre, még gondolni sem szabad.
  Éppen a szobámban feküdtem és a plafont bámultam, mikor valaki kopogott az üvegablakú ajtómon.
- Gyere! - mondtam erőtlenül, vékony hangon. A szobámba anya dugta be a fejét. Szörnyülködve nézett végig a szobámon, ahol zsebkendők tömkelege hevert a földön. Kezében egy sárga színű tálca, amin egy forró húsleves volt.
- Enned kell  Becca! - tette le az éjjeliszekrényemre a tálcát, majd leült az ágyam szélére.
- Nem vagyok éhes. - jelentettem ki, majd befordultam a fal felé.
- Nem csinálhatod ezt! Patrick kórházban van, fel fog épülni! - mondta határozottan, azonban hangjában észrevettem, hogy ebben ő sem olyan biztos. Én csak némán feküdtem az ágyamon, mire anya ráunt az egészre, és inkább magamra hagyott.

Délután egy óra körül lehetett. Úgy éreztem, hogy a testemet átjárja a fáradtság, és a legyengültség. Egy pillanatra hunytam le szemeimet, máris álomba merültem.
Ugyanaz az álom. Teljesen ugyanaz. Én menekültem, valaki követett. Ismét ugyanolyan göncök csüngtek rajtam. Színes tarkabarka göncök. Újra felébredtem akkor, mikor a kést a nyakamhoz szegezte. 
Egyszer csak arra eszméltem, hogy apukám és anyukám fogja le mint két karomat, hatalmas erővel. Csurom víz volt a homlokom, a pólóm pedig néhol átizzadt.
- Hozz neki nyugtatót! - utasította anya apukámat. Lassan sikerült magamhoz térnem, és halkan annyit mondtam, hogy nem kell.
- Nézz már magadra! Tönkre tesz téged az, ami történt! - mondta könnyes szemekkel anya. Testileg legyengült voltam, mégis megfogtam a kezét és jó erősen megszorítottam. Éreztetni akartam vele, hogy megpróbálom magamat összekapni, csak azért, hogy nekik ne fájjon. De képtelen voltam rá.
Napok teltek el úgy, hogy a szobámból ki sem tettem a lábam. Szinte belebolondultam abba, hogy nem tudom mi lehet Patrickkal. Őrület, hogy nem is vettem észre mennyire fontos nekem. Őrület, hogy miatta jutottam el idáig. Mindent tiszta őrület!

Pár héttel később

  Ott ültem Patrick ágya mellett a nővéremmel együtt. Az orvosok pár napja engedélyezték a látogatást azoknak is, akik nem a hozzátartozójuk. Arca teljesen sápadt volt. Gyengének tűnt mind testileg és lelkileg is. 

- Mennyi az idő? - törte meg a néma csendet Amanda. Előhúztam telefonomat a zsebemből.

- Még csak dél lesz. - közöltem.

- Ennünk kéne, nem gondolod? Most hogy végre láthatod őt, kérlek szépen vegyél erőt magadon. Egész nap maximum két szendvicset ettél meg semmi többet. - nézett rám Amanda kérlelően. Nagyon elgondolkoztam azon amit tőle hallottam, majd így szóltam:
- Jó, menjünk. Igazad van, de utána visszajövünk? 

Amanda akaratlanul is halvány mosolyra húzta a száját.

- Persze. - mondta, majd felkapta táskáját. - A közelben nyílt egy új étterem, próbáljuk ki! 

 Nem tudom, hogy miért de valahogy mindig Amanda tudja belém a legtöbb lelket önteni. Hiába alig mond valamit, úgy érzem, neki mindig igaza van. Nem mondta, de tudtam, hogy azt sugallja nekem, hogy nyugodjak meg, minden rendben lesz. Úgy is éreztem. Éreztem, hogy Patrick lassan bár, de fel fog épülni.

 

- Na mit eszel? - ült le egy asztalhoz, én pedig vele szemben foglaltam helyet. 

- Öhmm, mik vannak? - kérdeztem, mire ő odanyújtott nekem egy étlapot. Komoly arckifejezéssel olvasni kezdtem, aztán előreláthatatlanul elnevettem magam.
- Ez valami vicc akar lenni? - törtem ki hangos nevetésembe.

- Mi az? 

- Cigánypecsenye benzinnel flambírozva. - olvastam fel, mire még jobban röhögni kezdtem. Kimondva még viccesebb, mint olvasva.

- Jézusom, ne már! - kapta ki a kezemből a lapot, hogy ő is lássa. - Nem tudom, hogy mi ez, de baromi szarul hangzik. Inkább együnk valami normálisat.

- Jó jó, én sem erre gondoltam. - vettem vissza az étlapot. - Rántott sajt hasábburgonyával? Azt te is szereted, és nem is annyira drága. - ajánlottam fel, mire Amanda bólintott. 

Amanda poénosan lóbálni kezdte karját azzal jelezve, hogy rendelni szeretnénk.

- Jó napot hölgyek! - állt meg mellettünk egy fiatal, 23 év körüli, barna hajú srác.

- Hello! - kuncogtunk Amandával.

- Mit hozhatok? - kérdezte mosolyogva.

- Én cigánypecsenyét kérnék benzinnel flambírozva! - mondta a testvérem, mire belőlem újra kiszakadt a nevetés.

- Ne már, te hülye vagy! - röhögtem. Már folytak a könnyeim, és a hasam is fájt, de képtelen voltam abbahagyni.

- Na jó. Én rántott sajtot kérek hasábburgonyával. - váltott komoly pozícióra.

- Én is. - vigyorogtam. A srác elég hülyén állt az asztalunk mellett, de később megszólalt.

- El vagytok. - nevetett. - Tesók vagy barátnők? 

Amandával egymásra néztünk, majd egyszerre szólaltunk meg.

- Mind a kettő! - a srác elmosolyodott, majd közölte, hogy rögtön hozza az ételeket.