11. fejezet

Kukk! :)
Amint látjátok itthon vagyok. Valami iszonyatosan jó fej dokit kaptam ki, és még bent maradnom sem kellett. Csupán azért nem írtam eddig, mert rendeznem kellett a dolgaimat. Gondolok itt arra, hogy először el kellett azt érnem, hogy most már ne fájjon a fejem. El is felejtettem, hogy milyen úgy lenni, hogy nem lüktet a kobakod. >.<
Ezen kívül a házikat is folyamatosan csinálnom kellett.
De most már itt vagyok. És nem csak én, hanem az új fejezet is. Próbálom bepótolni a lemaradásaimat, és míg én itthon vagyok, egy kicsit előre haladtam a történettel. Már a 15. fejezetnél járok. :)

  Visszafelé menet a kórházba, el nem tudtam elégszer mondani a testvéremnek, hogy köszönöm. Teljesen felszabadultam ettől a kiruccanástól. Újra jól éreztem magam. Úgy éreztem volt okom miért nevetni.
- Tényleg nagyon hálás vagyok!
- Jahj Becca! Ezt már megbeszéltük nem? A tesód vagyok, és tudod, hogy rám bármikor bármiben számíthatsz.
- Kivéve akkor, mikor cigánypecsenyét rendelsz. Akkor inkább letagadnálak, ha nem baj. - mondtam, mire ő felnevetett és a nyakamnál átkarolt.
- Mi lenne veled nélkülem.. - mondtam, miközben beléptünk a kórház főbejáratán. Szemem elé rögtön kettő ágy került. Mind a kettőn súlyos égési sérüléseket szenvedő férfi feküdt. Mikor elmentünk mellettük, akaratlanul is belekapaszkodtam Amandába, hogy össze ne essek. Látvány eléggé megijesztett.
- Milyen érdekes.. - mondta az egyik nővér a másiknak - Szerencsétlenek.. Sosem lehet tudni, hogy mikor láthatjuk a társunkat utoljára.
- Ne is mond. Ez a baleset valami szörnyű.
Beszélgették egymás között, engem pedig egyre jobban furdalt a lelkiismeret, hiszen rögtön Patrick jutott az eszembe. Ezzel a kettő sráccal valami komoly baj történhetett egy hétköznapi tevékenység közben, és ha jól szedtem ki ezt az egészet, akkor valamelyik élet és halál között lebeg. Vagy akár mindkettő.
- Gyere, menjünk innen! - húzott magával a testvérem.

- Becca! Becca! - futott felém a folyosón izgatottan Kelly.
- Mikor jöttetek?
- Ez nem lényeges. Rick felébredt!! - mondta vidáman Kelly.
- Rick? Úgy érted.. Patrick? - néztem rá furcsán, mire ő felkacagott.
- Becenév.. majd elmesélem. Viszont ő látni akar! - mutatott be az ablakon. A beszélgetésben teljesen elvesztem a hír hallatán, és észre sem vettem, hogy már ott is vagyunk Patrick -mostantól Rick- kórterme előtt.
- Nagyon vigyázz! Ne mondj neki semmi olyat ami felizgatná. Nem szabad. Azt sem, hogy szereted.
- De..
- Nem szabad! Becca, értesd meg! Az állapota még nem a legjobb!
- Jó jó, oké. - adtam meg magam, mire lenyomtam a kilincset.
  A szívem egyre hevesebben vert, és szó szerint reszkettem attól, hogy most mi lesz. Éreztem, ahogy közeledek az ágya felé, a lábaim remegnek és menni alig tudok.
  Egy óvatos homlokpuszival fejeztem ki boldogságomat, hogy végre valahára felébredt. Kezemet lassan végig húztam a rendezetlen haján, majd végig le az arcán. Később leültem az ágya szélére, és több percig néma csend töltötte be a termet.
- Rick.. - szólaltam meg rekedt hangon. Elmosolyodott.
- Hozzád is elért ez a becenév? - mondta gyengén. Hangja számomra is ismeretlennek tűnt.
- Te honnan tudod?
- Kelly volt itt bent. Beszélt hozzám, de úgy csináltam.. -nyelt egy nagyot- mintha aludnék. Mikor ki akart menni, kérdeztem, hogy miért vagyok Rick.
- És elmondta?
- Nem.
- Nekem sem.
- Becca.. Ez a baleset..csak hogy tudd, semmit nem változtat az érzéseimen. Mindennél jobban szeretlek téged! - mondta, mire nekem könnybe lábadt a szemem. Kezét az én kézfejemre helyezte, én pedig úgy éreztem a testemet átjárja a melegség. Kilestem az ablakon, hogy lássam, mit művelhet odakinn Kelly. Csak nem fog haragudni rám...
- Én is szeretlek! Tudod, ez az egész ráébresztett engem arra, hogy mennyire fontos vagy nekem. - ömlött ki belőlem az, amit már napok óta elszeretnék neki mondani. Rick lesütötte a szemét, és láttam rajta, hogy hiába ennyire gyenge, a boldogság úrrá lesz rajta, és legszívesebben talpra állna, majd kiszaladna ebből a Világból. Az idilli hangulatot egy fekete, hosszú hajú nővér zavarta meg, akit korábban már többször is láttam.
- Pihennie kell a betegnek. - mondta arra utalva, hogy most már ideje lenne kimennem. Felálltam és búcsúzóul nyomtam egy puszit a fiú arcára.
  Kimentem, és még körülbelül 10 percig az ablakból figyeltem ahogyan Patrick elalszik. Eleinte a nővérrel váltottak pár szót. Néha-néha kinéztek rám, szóval csak következtetni tudok, hogy rólam volt szó.
- Meg fog gyógyulni! - állt mögém Amanda és a derekamnál átkarolt. Mosolyra húztam a számat.
- Tudom. - fordítottam felé a fejemet. - Tudom, hogy meg fog.
Majd a későbbiekben együtt néztük az álom tengerébe ugró bolondos, de erős srác még mindig halálsápadt arcát. 

***

- Nem kéne már iskolába is járnod, kicsim? - kérdezte anya az étkezőasztalnál ülve.
  Kelly és Daniel rávett, hogy most már nyugodjak meg és menjek haza egy kicsit pihenni. Mióta Rick kórházban volt én csak maximum éjszakára jöttem haza, hogy aludhassak egy kicsit több kevesebb sikerrel. Délelőttjeimet és délutánjaimat azzal töltöttem, hogy szerelmemet néztem, mikor is ébred fel, és látja meg újra a nap sugarait. Mivel most már saját szememmel láttam, hogy meg fog gyógyulni, a mai nap folyamán Amandával hazajöttünk.
- Anya, ott még azért nem tartunk! - nevettem fel.
- Rebecca. Elhiszem, hogy nagyon megviselt téged ez az egész, de.. - húzta el a száját - Október közepe fele történt a baleset, és nézd már meg a naptárat! Egy hét múlva december!
- Igazad van. Lehet be kéne mennem lassan.. De az ki van zárva, hogy bármit is bepótoljak! - mondtam komolyan, mire anya elröhögte magát.
- Ezt nem viccnek szántad, ugye? - fejezte be a nevetést.
- Nem. - vigyorodtam el, majd felmentem a szobámba, hogy bepakolhassak.

  Egy órán át csak dühöngtem. Mégis hova a fenébe rakhattam azt a szar órarendet? Egyáltalán milyen nap lesz holnap? Mostanában az oké, hogy teljesen szétszórt vagyok, na de ennyire?
  Miután tudatosult bennem, hogy holnap kedd lesz, fájó tekintettel siklott végig a szemem az órákon.
Fizika, biosz, irodalom, német és tesi. Ez valami szuper.. Nem beszélve arról, hogy reggel 8 órakor kinek van kedve fizikázni? És utolsó órában tesizni? A mostani órarenddel még most sem békéltem meg, de azt igazán díjazom, hogy 11.-ben még van egy tanulónak öt órája.