Legyengült voltam, és fáradt. Legszívesebben végigaludtam volna az egész napot, úgy ahogy voltam, a folyosón. A fejem iszonyatosan fájt, úgy éreztem, mintha az agyam helyett egy növekedő golyó lenne bent, ami másodperceken belül képes lenne szétrobbanni.
- Becca! - csengett a fülemben a már sokadszorra elhangzott név. - Hallasz engem Becca? - mosódott előttem össze Zane arca. Mindent hallottam. Minden egyes neszt hallottam, csak nem tudtam semmilyen jelet adni, hogy igen, magamnál vagyok, és hallok.
- Valaki hozzon már egy pohár vizet, meg szóljon egy tanárnak! - hallottam meg egy másik ismerős hangot. Zane mögött Kelly ácsorgott tehetetlenül, és adta ki a parancsokat hisztis hangon. Úgy gondoltam, hogy összeszedem minden erőmet, és valami jelet próbálok mutatni. Nem volt kedvem egyik tanárhoz sem, akik engem hibáztatnak a történtekért. Hiszen ebben az iskolában, mindig engem találnak meg, mint bűntettest.
Zane már fel is pattant volna, hogy elinduljon egy kis vízért, és egy tanárért. Mikor ezt megláttam, kimerülten szólaltam meg.
- Ne.
Minden hiába volt. Annyira halkan hebegtem, hogy senki nem hallotta meg, így Zane továbbcsinálta azt, amihez hozzá kezdett, Kelly pedig letérdelt mellém felváltva Zane helyét.
- Ne. - próbálkoztam újra, most már sikeresen.
- Mi ne? - kérdezte Kelly.
- Nem... Nem kell...tanár. - mondtam szakadozva.
- Látszik, hogy nem vagy eszednél. - mosolygott rám. Végignézett a folyosón, majd az órájára pillantott, és idegesen várta, hogy mikor jön vissza.
- Itt a víz. - érkezett meg Zane, majd letérdelt ő is. Lerakta a poharat a földre, és először segített nekem felülni.
- Te vérzel! - kapott a szájához Kelly ijedten, én viszont semmit nem éreztem.
- Még mázli, hogy az a srác észrevette őt. - mondta Zane, közben lekapta magáról a sima szürke színű pólóját. Elkezdte szétszakítani az anyagot, majd óvatosan a fejemen lévő, vérző sebre helyezte. - Ki tudja mi lett volna vele. - folytatta.
De várjunk csak.. Ez vajon ki a szarról beszél? Milyen srác? Nem is volt itt senki! Egyedül én, és az a szemétláda. Én ütöttem ököllel az ajtót, vagy rosszul emlékszek? Vagy talán, az a mocsok kitalált egy egyszerű sztorit, amit ezek simán bevettek? Igen, valószínűleg ez a változat lesz. Azonban erre még csak rá sem mertem kérdezni ilyen állapotban. Hagytam egy kis időt, hogy jobban magamhoz térjek, és hogy erőt gyűjtsek. Utána megbeszélhetjük ezt az egészet.
- A tanárt nem hívtad? - kérdezte furcsán Kelly. Mielőtt Zane válaszolhatott volna, egy tanár már be is fordult a folyosóra, és felénk tipegett a magassarkú cipőjében. Nyugtalanító volt a kopogás, de mikor megláttam teljesen az arcát, akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. Elsa tanárnő riadt tekintettel sietett felénk, majd hajolt le hozzám.
- Mi történt? - kezdte a legelején, majd pár perccel később kiegyenesedve Kellyhez fordult.
- Nem tudjuk. Egy fiú itt találta meg eszméletlenül. De majd jobb lesz, ha Beccától kérdezzük meg.
- Ki volt az a srác?
- Nem tudjuk a nevét. Feketébe volt öltözve, és ki volt pirulva rendesen. Még a haja is fekete volt..
- Chadnek hívják. - mondtam már egy kicsit erőteljesebben.
- Én is rá gondoltam. - csatlakozott a tanárnő is.
- Semmi nem úgy történt... Ahogy ő azt előadta. - mondtam, és a pohár vízhez kaptam. Ittam belőle pár kortyot, és tovább hallgattam a többiek beszélgetését.
- Vigyük haza. - emelt fel Zane.
- Hé héé, kisfiam! Póló sincs rajtad, minusz 11 fokban hogy akarod te haza vinni? - vetett ellent Elsa.
- Hol van Rick? - néztem rájuk felváltva. Zane nyelt egy nagyot, és közölte, hogy Zane lelépett azzal az utolsó mondatával, hogy unja már, hogy veled mindig történik valami.
- Hogy mi van?! - ment fel bennem a pumpa.
- Nyugodj meg, Rebecca! Ne izgasd most fel magad. - simította meg a hajamat Elsa. Engedelmeskedtem neki, és csak annyit szóltam Zane-nek, hogy hívja fel Rick-et és mondja azt neki, hogy haza kell vinni.
Zane nem tökölt, rögtön kihúzta a nadrágja zsebéből a mobilját, és megkereste Rick számát. Kicsit arrébb állt, így nem hallottuk, hogy mit is beszélnek. Csak az arcáról tudtam olvasni, de néha még ezt sem, mert elfordult.
Kicsit később vissza is jött hozzánk.
- Azt mondta, hogy nem jön. - mondta lazán.
- Hát ezt nem hiszem el! Ha annyira unja, hogy történik velem valami, miért nem vigyáz rám? A barátnője vagyok hahóó!! Elvileg fontos vagyok neki! Haza kéne vinni, ilyenkor miért nincs itt? - beszéltem szerintem magamhoz, mert a többieket ahogy láttam, most ezzel nem nagyon foglalkoztak.
- Majd később megbeszélitek oké? De most hazaviszem. - tekintett először rám, majd a tanárra Zane.
Aztán hirtelen felkapott az ölébe, így teljesen közel kerültünk egymáshoz. Ujjaimat a nyaka mögött összekulcsoltam, és erősen kapaszkodtam, hogy le ne essek. Kicsit gyorsabban vert a szívem a kelleténél a közelség miatt. Később fejemet a vállára hajtottam, és a fülébe súgtam, hogy köszönök mindent. Egy nyakra puszival adta meg a választ, hogy ez csak természetes, és hogy rá mindig számíthatok.
- Menjetek a tanáriba, adok neked egy pulcsit! - utasította Zane-t a tanáriszobához.
- Női? - kuncogott a srác, ki karjaiban cipelt engem.
- Díjazom a humorod. - vágta rá gúnyosan Elsa.
Nem tudom, hogy hány perc, vagy esetleg hány óra múlva, de én az ágyamon feküdve ébredeztem, Zane pedig az ablaknál állva bambult kifelé. A pihentető alvás után, már sokkal jobban éreztem magam, azonban a fejem még enyhén mindig lüktetett.
- Mennyi az idő? - zavartam meg ásítva. Egy gyors pillantást vetett az asztalomon lévő ébresztőórára.
- 15:34.
- Jézusom. És mikor aludtam el?
- Majd pont azt fogom nézni, mikor a hidegben téged viszlek a karomban. - röhögött fel zavartan.
- Jó na, bocsi.
- Egyébként Kelly is itt volt. Várta, hogy mikor ébredsz fel, de megunta.
- Ja, valahogy gondoltam, hogy mindenki megun. - mondtam sértetten.
- Ahj, nem úgy értettem. - ült le az ágyam szélére és megsimította a kézfejem.
- Hanem hogy? - húztam ki a kezem ingerülten. - Minek vagyok egyáltalán, ha engem mindenki csak megun?
- Ne akarj mindenkinek megfelelni Becca!
- Milyen mindenkinek?! A barátaim vagytok, mi az, hogy mindenkinek?! Jahj, bocs hogy megtámadtak, bocs, hogy leütöttek, bocs, hogy elájultam! Bocs, hogy egyáltalán létezek!! - keltem ki magamból.
- Mi? Mi az, hogy megtámadtak?
- Ja, mert te is beveszed azt, amit előadott az a köcsög! - förmedtem rá, mire ő hátrahőkölt.
- Na haragudj. - kértem tőle rögtön bocsánatot. Rájöttem, hogy nem pont azt kéne hibáztatni, aki Rick helyett hazahozott. Méghozzá nem is kocsival vagy valami, hanem az ölében minusz fokokban.
Elmosolyodva újra megkérdezte, hogy mi történt.
- Haza akartam menni. A kapunál jártam, mikor meghallottam, ahogy egy lány eléggé durván beszél egy fiúval. Aztán hallottam, hogy egy pofon is elcsattant. Közelebb akartam menni hozzájuk, hogy halljam min megy a vita. De a hó csak úgy ropogott a lábam alatt, és ezt ők is meghallották. A csaj utasította az egyik fiút, hogy kapjon el. Befutottam a suliba, és a folyosó végén megütött, amitől elestem. A lábamat összefogta, és húzni kezdett a földön. Jézusom, úgy éreztem magam, mint akit éppen kivégezni készülnek. - borzongtam meg. - Aztán... - folytattam tovább. - Amikor a termünk előtt jártunk, minden erőmet összeszedtem, és kihúztam a lábamat és dörömbölni kezdtem az ajtón. Még egy ütést kaptam, és minden elsötétült.
- Ezt nem hiszem el... - sütötte le a szemét. - Az a mocsok tudod mit mondott nekünk? - kérdezte, de mikor látta, hogy kíváncsian várom a választ, mesélni kezdte az ő sztoriját. - Mindenki hallotta, hogy valaki durván dörömböl az ajtón. A tanár nem akarta kinyitni, csak annyit mondott, hogy biztos valami diákcsíny. De az osztályból egy srác, csak azért is megnézte mi az. És akkor az a Chad.. Bepánikolva ordítani kezdett, hogy eszméletlenül talált egy lányt a folyosón. Minden egyes gyerek és persze a tanár is felugrott a helyéről, és az ajtóba tömörülve akartuk megnézni ki az. Valaki felkiáltott, hogy ez Becca, amit mi Rick-kel meghallottunk. Utat törve magunknak az emberek között, a saját szemünkkel akartuk látni, hogy tényleg te vagy-e az. És te is voltál. Itt mondta mérgesen Rick, hogy veled mindig történik valami, és utána lelépett. A szünetet eszméletlenül töltötted, és innentől meg már tudod magadtól is.
- Milyen szép gesztus Patrick-től. - csóváltam a fejemet csalódottan. - És akkor még anno én éreztem bűntudatot a szemét miatt! Amikor kórházban volt mindig mentem hozzá, és amíg magához nem tért, végig az ágya mellett ültem! Engem megtámadnak, erre ő letudja annyival, hogy rohadtul unja már ezt az egészet! Tegyen érte baszki! Mindannyian veszélyben vagyunk, nem fogja fel?! - ordítottam.
Másodpercekkel később Zane az ajkait az enyémre tapasztotta, és egy hosszú csókkal próbált megnyugtatni. Hupsz... Lehet, hogy egy kicsit túl sokat beszélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése