15. fejezet

  Sziasztok! :)
Hoztam nektek egy újabb részt, ami már egy kicsit hosszabbra sikeredett a tegnapi után. Remélem tetszeni fog nektek, jó olvasást! :)
Ui.: Utólag is... Minden nőnek, boldog nő napot! :DDDDD

  Később a gyógyszer hatására sikerült elaludnom. Nem tudom, hogy meddig úszkáltam az álmaim között, de mire felnyitottam szemeimet, addigra már kint besötétedett és ha jól láttam még az eső is szakadt. A nappaliban senki sem tartózkodott, senki nem volt mellettem, és senki nem fogta a kezem. Végignéztem a csendes szobán, ledobtam magamról a plédet, és lassan felültem. Ittam egy kortyot a hideg vízből, és megkerestem anyáékat.
  Miközben felfelé mentem a lépcsőn, boldogan vettem észre, hogy a szörnyű fejfájásom kiállt, és már normálisan tudok gondolkozni. Először felmentem az én szobámba, és meglepetésemre mindenki ott ült. Anya, apa, Amanda, Rick és... Zane.
- Jézusom, már megint itt vagy? - kérdeztem flegmán az ajtóban ácsorogva, mire mindenki felém fordult.
- Jobban vagy már? - pattant fel gyorsan Rick, és egy pillanat alatt odaért hozzám.Válaszul csak egy rövid csókot adtam neki.
- Mi ez a kupaktanács itt a szobámban?
- Semmi, semmi. Csak beszélgettünk egy kicsit. - mondta anya. Én csak megvontam a vállam, és lefeküdtem az ágyamra. Különösebben nem is érdekelt, hogy miről társalogtak, de van egy gyanúm. Az érzéseim azt súgják, hogy Amanda mindent kiteregetett ennek a kis társaságnak arról, ami megfordult a fejemben.
- Becca, nem kéne elvinni téged a dokihoz? - nézett rám Zane, mire én felvontam a szemöldököm.
- Mióta érdekel téged az én állapotom? - röhögtem el magam.
- Ne kezd megint Becca! Tudod, hogy Zane-nel régóta barátok vagytok, és hogy mindig is érdekelte, hogy mi van veled. Nem eshetsz így neki! - torkolt le anya. Unottan elkezdtem forgatni a szemeimet, és inkább ennyiben hagytam az egészet.
- Válaszolsz? - nézett még mindig rám Zane. Úgy látszik teletömték a fejét elég sok marhasággal, hogy azért álljon ki magáért.
- Neked nem.
- Jézusom.. Cseppet sem gyerekes viselkedés! - szegült szembe velem Amanda is.
- Basszus mi volt itt?! Mindenki ellenem van?! - ültem fel hirtelen az ágyba.
- Nem! Senki nincs ellened! Csak próbáljunk már logikusan választ keresni! Össze kell tartanunk, ha azt akarjuk, hogy megakarjuk találni a tettest, érted? El kéne dobni az ilyen flegma válaszaidat. És méghozzá Zane-nek igaza van. Ki kell téged vizsgáltatni! - szólt közbe apa.
- Állj, állj, állj! - tettem fel a kezemet, és Amandához fordultam. - Benned is meg lehet aztán bízni! - húztam össze a szemem, és folytattam volna tovább.
- Most már tényleg nyugodj már meg! Most mondta apa, hogy EGYÜTT - emelte meg a hangját a nővérem - megpróbáljunk megoldani ezt az egészet. És ha arra van szükség, hogy arra a helyre kell mennünk, akkor odamegyünk. Szó sem lehet róla, hogy te egyedül ilyenekbe belekezdj.
Tátott szájjal néztem végig a társaságon. Ezt most tényleg mind értem csinálják? Azt hiszem át kell variálnom magamban a felállásokat. Nekem vannak a legsegítőkészebb barátaim és családom!
- Ez.. Izé.. - makogtam valamit össze-vissza, majd a szavak helyett inkább cselekedtem. Odamentem Zane-hez és jó erősen megöleltem. Ebbe az ölelésbe próbáltam mindent belesűríteni: hogy mennyire sajnálom a hülye viselkedésemet, és hogy megbocsájtok neki. Mikor viszonozta az ölelést halvány mosolyra húztam a számat.
- Sajnálom! - fordultam a többiek felé, akik szintén mosolyogva néztek rám.
- Nem tudhattad, hogy mit akartunk. - jött oda hozzám Rick és a derekamnál átkarolt. - De ha már Becca is itt van.. Szerintem kezdjünk bele.
- Maximum fel tudjuk vázolni a helyzetet, de addig amíg Rebecca el nem meg az orvoshoz, semmibe nem kezdünk bele. - vetett ellent anya.
- Igaz.
- Amúgy.. Kellyt és Danielt ne avassuk be? Többen lennénk és úgy még jobb lenne. - mondtam úgy, mintha anya mondatait meg sem hallottam volna. Mindenki rábólintott, majd tovább beszélgettünk. Nem nagyon dumáltuk át a helyzetet, inkább csak nevettünk. Együtt.
Én az ágyon ültem, Rick pedig az ölembe. Meghitten néztem végig az összetartó társaságon, közben melegség járta át a testem. Jó ha az embernek vannak olyan barátai, akikre tényleg számíthat akármiről van szó.

Pár nappal később..

  Az orvos azt mondta, hogy csak egy sima ájulás történt. Szerinte sok tinivel megtörténik az ilyesmi, de azért felírt pár gyógyszert amit szednem kell. Mikor elmondtam ezt anyáéknak, felsóhajtva adtak hálát az Istennek, hogy semmi komolyabb bajom nincsen. 

  Az utóbbi napokban belekezdtünk a helyzet átbeszélésébe. Egyenlőre még csak nem is tervezzük, hogy a Gehenna közelébe megyünk, sőt.. Ahogy csak lehet, elkerüljük azt a rémes helyet. 

  Egyébként mikor ezekről a dolgokról beszélgettünk, a mellkasomba valami nagyon éles dolog bele nyílalt. Eszembe juttatta azokat a nehéz napokat, amikor Patrick a kórházban feküdt. Megborzongva tértem vissza mindig a beszélgetéshez. A többiek látták rajtam, hogy valami gond van, és szerintem azt is tudták, hogy mi. Éppen ezért utána már alig-alig szóltak hozzám. Maguk között beszélték meg a dolgokat, én pedig csak figyeltem rájuk.

  A helyzet tehát annyi, hogy elkerüljük azt a helyet, hogy egyenlőre senkinek se essen baja. Mikor csendesül ez az egész eset, az emberek között és az iskolában is, akkor belevágunk. Annyiban biztosak vagyunk, hogy együtt fogjuk megközelíteni a területet, így kisebb az esély arra, hogy valami baj történik. Csoportokba leszünk osztva és úgy vizsgáljuk át először a terepet.

  Reggel, mikor felkeltem semmi tenni valóm nem volt. Sokaknak ilyenkor azt jutna eszébe, hogy én most tényleg nem járok suliba? Elhatároztam, hogy most már normálisan befogok menni, de az nem azt jelenti, hogy házit is csinálok. A sok eseménydús nap után, észre sem vette, hogy eljött a hétvége. 

  Mivel elég régen ültem le a gép elé, gondoltam felhasználom a hétvégét, hogy egy kicsit körülnézzek a közösségi oldalakon. Természetesen elfelejtettem a jelszavam, szóval még körülbelül egy órát szerencsétlenkedtem azzal, hogy elküldjék a jelszavam az email címemre. Mikor sikerült unottan görgettem lefelé a facebookon. Tizenéves tinik töltöttek fel újabb és újabb képeket magukról. Csöcs ki, segg ki, has behúz. Csak a szokásos, amihez a mai Világnak hozzá kéne szoknia. De csak kéne.. Az ilyeneket én egy kanál vízben megtudnám fojtani, de ez egy cseppet sem éri meg. Különösebben nem foglalkoztatnak, csak azt sajnálom, hogy egy levegőt kell szívnom velük. 

  Aztán eljutottam arra a pontra, amire egyébként számítottam is. A posztok már vagy egy-két hónaposak lehettek, amiben Rick állapota felől érdeklődtek. Sokan oda is írták, hogy "a rendőrök is egy kalap szart érnek". Ebben teljesen egyetértettem, így minden ilyesmi posztra nyomtam egy tetszik gombot. 

  Később kopogást hallottam az ajtó felől, így kicsit lehajtottam a laptopomat.

- Gyere. - hívtam be az illetőt. Amanda dugta be a fejét a kis résen.

- Szia. - mosolyogtam rá.

- Hali. Fiú ügy. - tért rögtön a lényegre.

- Gyere csak. - hívtam be izgatottan. Beljebb jött és leült az ágyamra, én pedig vele szembe fordultam a székkel együtt.

- Van egy srác, egy évvel idősebb, 12.-es. Elkezdtünk beszélgetni meg minden, és ahhj.. Szerintem totál belezúgtam.

- Hajajj.. - csóváltam a fejem. - Ha te szerelmes leszel, az már régen rossz..

- De annyira aranyos. Olyanokat szokott mondani, hogy eldobom az agyam. - nézett rám. - És nagyon sokat nevetünk a suliban is és fb-n is. Mit csináljak?

- Miket mond? 

- Hát tudod elmeséltem, hogy én a szerelemmel mindig rosszul járok.. És azt mondta, hogy mindenki segghülye, ha egy ilyen gyönyörű, kedves, és aranyos lányt elhagynak, vagy visszautasítanak.. Mindig azt figyelem, hogy mikor van fent, és hogy írt-e. A suliban a folyosón mindig őt keresem. Szomorú vagyok, ha más lánnyal beszélget meg ilyesmi..

- Te tényleg totál belezúgtál! - kerekedett el a szemem. - Muti fb-n! - fordultam vissza a gépemhez, mire Amanda is mellém jött.

- Írd be, hogy Tomas Hawk.
- Ez olyan, mint Tony Hawk. - vigyorogtam.
- Ő is deszkázik. - röhögte el magát.
- Kit szedtél te fel? - kérdeztem rémülten, közben bepötyögtem a nevét.
- Ott van.- bökött a képernyőre. Rákattoltam a profiljára. Ismerős volt nekem, suliban többször is láttam már. A profilképén egy gördeszkán ült, és irtó cuki mosollyal nézett felfelé a kamerába. Sötétbarna haját össze-vissza fújta a szél, barna szemeiről pedig le lehetett olvasni, hogy még a légynek sem tudna ártani.
- Aranyos. - kattintgattam tovább a képeket. Ránéztem a nővéremre, aki enyhén elpirult.
- Most mondjam el neki, vagy mi? - kérdezte tehetetlenül, nagyot sóhajtva.
- Szerintem várj még vele.. Lehet úgy reagálná le az egészet, mint én Rick-kel szemben.
- Lehet, de ti a legjobb barátok voltatok, nem csoda, hogy kiakadtál.
- Hát nekem ez a véleményem, de rád bízom.
- Igazad van. Majd később akkor. Most nem akarom elszúrni.