2. fejezet - Talán mi vagyunk a következők..

   Már a suli előtti vaskapunál jártunk, mikor megláttam egy újságot olvasó gyereket. Rögtön bevillant, hogy erről az egészről Amandának is tudnia kéne, így kikaptam a gyerek kezéből és a nővérem tenyerébe nyomtam.
- Héé! - hördült fel a lány. Csak simán hátra néztem és már le is hajtotta a fejét, inkább elindult más merre.
- 13. oldal.. - mondtam neki, mire ő megállt és odalapozott.
- WTF? - dülledt ki a szeme, mikor elolvasott egy kis részt belőle. - Este muszáj odamennünk. - hajtotta össze az újságot, majd lekapta hátáról a táskáját és belegyömöszölte.
- Szerintem is, de.. Nem tudom, én nem nagyon hiszek ebben. Hát hány éve ott lógunk már.. Mégsem vettünk észre semmi furcsát. Mi van, ha csak pletyka az egész?
- Nem hiszem.. Fel kéne hívni valamelyik családtagját....
- Kelly felfogja. - halasztottam félbe mondandóját.
   Tovább ecseteltük ezt a témát, míg észre nem vettük, hogy hazaértünk. A suli a házunkhoz nincs valami közel, gyalog körülbelül fél óra lehet, de mi ezt is képesek voltunk végigbeszélgetni.
- Csősztök! - köszöntem "udvariasan" anyának és apának. Ők már az ilyen tiszteletet adó viselkedésemre semmit nem reagálnak, hisz van ennél nagyobb bajuk is.
- Igaz az, hogy ez első három óráról lógtál? - jött ki apa a nappaliból, egy újsággal a kezében.
- Nem igaz.. Mondom, hogy csak görcsölt a hasam.. Nem tudtam felállni a budiról.. - mondtam - vagyis próbáltam - komoly arckifejezéssel mondani.
- Mindegy. Van ennél nagyobb baj is. Nem szeretném, ha az Exeterre járnátok..
- Igen.. Hallottunk róla.. - húzta ki Amanda a táskájában összegyűrődött lapokat.
- Szóval.. Megoldható?
- Hát persze. - bólogattam, előadva az aranyos kislány szerepét. - Hogy nem.. - változtattam át az arcomat egyszerű poker face-re.
- Mi az hogy nem? - tört ki anya a konyhából dühösen. - A szüleitek vagyunk, és amíg el nem költöztök azt csináljátok amit mondunk! Még a 18. életkorotokat sem töltöttétek be! Mellesleg azt akarjátok, hogy ti is úgy végezzétek, mint az a szerencsétlen fiú?! - bökött ujjaival dühösen a papírra, amin az elhunyt srác képe szerepelt.
- És most mit vártok el? Hogy az évben be se tegyük oda a lábunkat?! - fontam össze a karomat magam előtt.
- Pontosan! Vágjátok ti ezt.. - csapott a vállunkra apa, majd visszaindult a nappaliba, azonban megtorpant.
- Lakáskulcsot, kapukulcsot.. - tartotta felénk tenyerét, azzal jelezve, hogy mindent oda kell neki adnunk.
- Ez baromira nem fair.. - duzzogtunk, majd odaadtuk mind a ketten a kulcsunkat.
- Helyes. - vágta zsebre apa a darabokat, mi pedig felindultunk a szobánkba. Felfelé menet kihalásztam a zsebemből a telefonomat, és dobtam egy üzit Patricknak, hogy nem tudok egy jó darabig menni a Gehennába.
- Ez fasza mondhatom.. - álltunk meg a folyosón Amandával, majd forogni kezdett az agyunk, hogy hogyan is kéne valahogy kiszökni.
- Amúgy.. Milyen hülyék vagyunk.. - csapott a fejére, és erősen megragadva a karomat, behúzott a szobájába. Becsapta maga mögött a szoba ajtaját, hogy apáék még csak véletlenül se hallják meg a beszélgetésünket.
- Kimászunk az ablakon és átmászunk a kerítésen. - adta meg az egyszerű választ Amanda.
- Logikus. - röhögtem fel. - Akkor éjjel 11 kor gyere át. - álltam fel az ágyról, majd átmentem az én szobámba.
   Az idő kegyetlen lassan telt el, mire az óra megütötte a 11-es számot. Csak az ágyamon forgolódtam, egyszerűen semmit nem tudtam kezdeni magammal. Mikor úgy éreztem, hogy már biztos eltelt egy óra, csalódnom kellett, mert ránéztem az órára. Kiderült, hogy még egy fél óra sem telt el, maximum 10 perc. Fájdalmas volt ez a délutánom, de végre valahára elindulhattunk a mi társaságunkhoz.
- Akkor go. - suttogta Amanda, közben halkan kinyitotta az ablakot. Kihajolt az ablakon, hogy felmérje a terepet, illetve azt, hogy milyen magasan is vagyunk, és hogy mennyit kell ugrani ahhoz, hogy elérjük az ablakkal szembelévő diófát.
- Oké. - fordult hátra. - Először én megyek. - magyarázta, majd ki is ült az ablakba. Egy nagy és mély levegő vétel után erőt vett magán, és egy hatalmas lendülettel át is került az egyik faágra. Türelmesen megvártam még lemászik a fáról, majd én is ugrani kezdtem, azonban nem vettem túl nagy lendületet, így csak a kezemmel értem el az ágat. Tehetetlenül csimpaszkodtam, a már töredező faágon. Ugrani nem mertem és nem is akartam, mert elég magasan voltam. Ha leugrok, akkor valamim tuti eltörik, azt pedig nem nagyon szeretném így év elejére.
Mikor már Amanda is észbe kapott, alám állt és kitárta a két karját.
- Engedd el az ágat! - mondta halkan, de mégis erőteljesen. Lenéztem rá, ő pedig csak biztatóan bólintott egyet. Ezzel el is engedtem az ágat, így nagy erővel belezuhantam Amanda ölébe. Mivel minden túl gyorsan és hirtelen történt a nővérem számára, mind a ketten felborultunk. Én a fejemet, Amanda pedig a csuklóját szorongatva tápászkodott fel.
- Cseszd meg.. Jobban is ugorhatnál.. Látszik, hogy tesi órára sem mész be.. - piszkált Amanda, közben átmászott a kerítésen és már kint is volt az utcán.
- Te nem figyeltél te szerencsétlen! - szóltam rá nevetve, majd követtem a példáját.
   Elindultunk az úton, közben némán néztük a házakat, ahol már egy lámpa sem égett. Úgy éreztük magunkat, mintha egy néma, borult sikátorban mászkálnánk. A szél enyhén fújni kezdett, és lehetett látni, hogy az ég is borús lett.
- Figyelj.. Szerintem vihar lesz.. - törtem meg a csendet halkan.
- Ugyan már.. Max lesz egy kis eső de nem nagy cucc.. - legyintett hanyagul, bennem pedig fellángolt egy érzés. Azaz érzés, mintha nekem nem itt lenne a helyem. Ezt szó szerint is lehet érteni, hiszen éjjel 11-kor nem kéne kint flangálnom az utcán, hanem jobb esetben, bent a szobámban kéne gépeznem. Másik értelemben.. Nem hozzájuk tartozok. Nem normális élet az, amit mi leművelünk 16-17 évesen.
- Forduljunk vissza! - ébredtem fel gondolataimból, mikor éreztem, hogy a karomra egyre több vízcsepp cseppen rá.
- Ne nyavalyogj már! - állt meg velem szembe, közben felhúzta a fejére, fekete pulcsijának kapucniját. - Mindjárt ott vagyunk! - indult el újra, én pedig jobbnak éreztem, ha az úton már nem szólalok meg.
   Mikor beléptünk a Gehenna bejárati ajtaján, a harmadik emeltről már nagy hangzavart lehetett hallani. Felballagtunk mi is közéjük, majd mindenkit egy öleléssel köszöntöttük.
- Hogy-hogy eljöttetek? - nézett ránk Patrick, mire mi egyszerre megmondtuk Amandával, hogy megszöktünk.
- Mit csináltok? - kérdeztem tőlük, közben kivettem Patrick zsebéből egy doboz cigit és kihúsztam egy szálat sok közül egyet.
- David a téma.. - válaszolta Kelly két korty sör között.
- Felhívtad már az anyját? - kérdeztem, majd felültem mellé az ablakba.
- Ja.. Azt mondta, hogy pénteken lesz a temetés..
- Gyaah.. Végre igazoltan lépünk le a suliból. - döbbent le Daniel, fel sem nézve a telefonjából.
- Mi a szart tudsz te annyit nyomogatni rajta? - kérdezte nevetve Patrick.
- Hát egy nap facebookon kapok 40 meghívót valami bulira. Ezeket mind vissza kell utasítanom, mert mind kilencedikes.
- Jahj hee.. Pedig igazán elmehetnél egyre. Megnéznélek a sok kicsi között. - vigyorogtam.
Később éreztem, hogy a hátamat egyre jobban megcsapja az eső, így leugrottam és inkább álltam úgy, mint a többiek. Mi egyre jobban csendesedtünk, azonban a vihar egyre hangosabb lett és durvább. A szél már szinte csavarta a fákat, az eső szakadt, később dörögni és villámlani is elkezdett.
- Basszus, ez anya. - húzta ki a telefonját Amanda, mikor érezte, hogy a mobilja rezeg.
- Menjetek.. - szólt Patrick, mi pedig biccentettünk egyet. Amanda már kifelé haladt, azonban engem Patrick még félre hívott.
- Tessék.. - vette le a pulcsiját, mikor meglátta, hogy én az okos fejemmel, csak egy szál pólóba jöttem el. Átvettem a pulcsit, majd hálásan megöleltem és nyomtam egy puszit az arcára. A boldog jelenetet egy hatalmas női sikítás zavarta meg.
Mindannyian szaladni kezdtünk lefelé, csak Daniel maradt bent a szobában.
   Lehaladva a lépcsőfordulónál, Amanda állt egy késsel a kezében, a fallal szembe állva. A kés nem volt akármilyen.. A kés hegyét lefelé tartotta a földnek, így a késről lecsöpögött a vér.
Óvatosan lépkedtünk oda hozzá, majd mikor én elsőként odaértem, lassan megfogtam a vállát. Amanda félrefordította a fejét, hogy lássam mitől ijedt meg ennyire, majd mikor elolvastam a vérrel felírt feliratot, hátrálni kezdtem.
- Ez mi a szar?! - kezdtem el ordítva kérdezni. Csak egyre jobban hátráltam, majd belebuktam Patrickba, aki hátulról átölelt.
- Csak nyugi.. Mindenki menjen haza jó? Azt a kést pedig tedd le Amanda! - szólt rá a rémült nővéremre. - Kelly. Menj vissza Danielért. Megvárunk titeket itt.. -adta ki a parancsot.