2013. december 31., kedd

7. fejezet - Vajon...?

Sziasztok! :) Nos én mindenkinek szerencsében gazdag, boldog új évet szeretnék kívánni!:) 2014-re mindenki tervezzen jó sok őrültséget, butaságot, és remélem azért néha néha egy két cikis dolog is történni fog veletek! ;D (Velem biztos.) Akik ma mennek valamerre, üzenem: jó szórakozást! Aki pedig otthon tölti az idei szilvesztert, annak csak annyit, hogy ne keseredjenek el, és érezze ugyanúgy jól magát! :)
Hoztam még nektek egy szilveszteri zenét is! Lehet, hogy páran ismeritek. :)

 
Hagytam, hogy magához szorítson és újra meg újra megcsókoljon.
   Minden gondomat elfelejtettem arra a pillanatra, és úgy éreztem, mintha a rózsaszín felhők között fetrengtem volna. A gyomrom görcsben volt, és éreztem, ahogy szívem majd kiugrik a helyéről. Lehunyva tartott szemem sötétségében apró kedves kis virágokat, rózsákat láttam.
  Mikor Patrick kicsit eltolt magától, így szólt:
- Szeretlek. - suttogta halkan, majd adott egy újabb puszit a számra.
- Vajon jelent az valamit, ha a gyomrom minden egyes mozdulatánál görcsbe rándul? Vajon jelent az valamit, hogy úgy érzem a szívem majd kiugrik a helyéről? Vajon most akkor szeretem? - futottak át az agyamon a most még megválaszolatlan kérdések.
- Nekem idő kell! - mondtam a szemébe, mert ezt láttam a legjobbnak.
   Nem akarom át verni Patrickot azzal, hogy a szemébe hazudok. Egy valakihez fordulhatok csak, az pedig a nővérem, Amanda lesz. Mindent meg tudunk egymással beszélni. Kíváncsi vagyok, hogy ő mit tenne, ha a legjobb fiú barátja egyszer csak szerelmet vallana neki. Kockára tenné a barátságát?
- Megértem, és ne haragudj. - lépett félre.
- Nem haragszok, csak.. minden olyan hirtelen történt. Mindegy, menjünk vissza a suliba. - tanácsoltam, mire ő bólintott egyet és elindultunk vissza az iskolába.
   A szünet már nem tartott, és valószínűleg a gyufát is újra kihúztuk a tanárikarnál.
A következő óránk angol/német volt, így Patrcikkal szét kellett válnunk. Ugyanis én németet, ő pedig angolt tanul.
- Csókolom tanárnő! Elnézést a késésért, csak egészségügyi gondjaim voltak. - sétáltam oda a helyemre.
   Nem véletlenül szeretem legjobban a német tanáromat. Ő sosem szidott le engem. Szeretek vele beszélgetni, mert mindig megérti a helyzetemet. Hogy miért? Mesélte, hogy régen ő is olyan volt, mint én. Lázadó...
   Elsa tanárnő csak elmosolyodott. Tudtam, hogy az a mosoly azt jelenti, hogy nem hisz nekem, mégis annyiban hagyta a dolgot.

- Aufwiendersehen! - köszöntem el a tanártól a csengő után, azonban ő vissza hívott magához. Visszasétáltam a tanári asztalhoz, ahol még a papírjait rakosgatta össze.
- Igen? - néztem le rá.
- Hol voltál? - bonyolította le a kérdést. - Nekem tudod, hogy elmondhatod.
  Egy pillanatra elgondolkoztam.. Hiszen Danielt még neki sem márthatom be.
- Veszekedtem.. - találtam ki gyorsan valamit. - Alkoholt hoztam az iskolába, de Patrick elkezdett velem vitatkozni, hogy ne így kezdjem az évet. Így is van már egy késésem...
- Meg ahogy látom egy beírásod is... - lapozott Elsa a nevemhez a naplóban.
- Mi?? Miért?
- Ma a fizika órán való visszafeleselésért, ha jól látom.
- Ezt nem hiszem el! - tekintettem fel a plafonra szemeimet forgatva. - Patricknak is van?
- Egy pillanat. - kért egy kis időt, míg az ő nevéhez lapozott. - Ha jól látom, igen.. Nem semmi fiú, egy nap kettő beírást is összeszed.
- Ja, csak az egyikről még nem tud.
- Általános iskolában, még nyolcadikban, volt egy olyan osztálytársam aki egy nap hét beírást szerzett. Ami még izgalmas lehet, hogy ebből a hétből négy igazgatói volt.
- Az nem semmi.. Na de szerintem én megyek.. Beszélnem kell Patrickkal!
- Menj csak! - mosolygott rám kedvesen, majd összecsukta a naplót.

- Patrick! - kiáltottam feléjük futva az udvaron. Szokásosan mindenki ott volt, kivéve Daniel.
- Igen?
- Tudtad, hogy mind a ketten kaptunk szaktanárit?
- Mi van?! Kitől?
- Carrie. Amiért durván beszéltünk az óráján.
- De hát nem is csináltunk semmit! Annyit mondtál, hogy egyszer élünk és ennyi! - háborodott fel, amiért ok nélkül mind a ketten írásbeli szaktanári figyelmeztetést kaptunk.
- Ja, de hagyd! - kaptam el a karját, amikor mérgesen az épületbe rohant volna. - Majd év végén! - kacsintottam rá. Valamennyire lenyugodott, így visszaült a padra, én pedig vele szembe a fűbe. Teljesen elmerültünk egymás tekintetében. Még azt sem vettem észre, ahogy Kelly előttem csapkod idegesen.
- Gerlepár! Rebbenjetek szét és mondjátok hogy mi történt! - szólt ránk, mi pedig elmosolyodtunk.
- Fizikán ültünk bent, és ugye látta a tanár a beírásokat. Nekem a késést, neki pedig a verekedést. - biccentettem Patrickra. - Elkezdett sipákolni, hogy mit művelünk itt év elején, én pedig mondtam, hogy egyszer élünk. Ő visszavágott, majd megjelent később Daniel. Vigyorgott végig, meg puszilgatta a tanárt. Látszott rajta, hogy ivott. Ekkor a tanár mérgesen kirohant, mi pedig hazavittük Danielt.
- Vágom. Kérdezték tőlem is a tanárok, hogy hova lett. De hát csak álltam mint egy szar darab.. Semmit nem tudtam mondani nekik. De hát persze, hogy gyanúsítgatni kezdtek, hogy benne van a kezem dologban. - mesélte el Kelly a saját sztoriját.
- Ez meg mit keres itt? - emelte fel a fejét Patrick, amikor meglátta a felénk sétáló szőke srácot.
- Ebből baj lesz. - tátogtam Amandának, aki szintén a padon ült.
   A pali lazán közeledett felénk, oldalán két haverjával. Mind a hárman egyforma ruhába, azaz egy fekete feszülős pólóba, és egy sötét kék csőnadrágba voltak öltözve. Azonban a szőke fiú mégis kitűnt a többi közül. Neki lógott egy ezüst nyaklánc a nyakában, illetve volt a szájánál egy szép, lilás zöldes folt, amit Patrick kreált neki.
- Kérsz még? - kérdezte Patrick a fiútól, mikor ők megálltak előttünk.
- Nem, csak figyelmeztetlek. A családom nem hagyta annyiban a dolgot, és értesítették a rendőrséget. Jobb, ha vigyázol! - röhögött, mire Patricknál végleg elszakadt a cérna és neki támadt volna.
- Húzz már innen seggfej! - ordított rá Kelly. - A buzi haverjaiddal együtt!
- Nem fogom annyiban hagyni ezt a dolgot! Még az éven tutira összeverem őket! - mondta Patrick az öklét ütögetve. Utánuk indult volna, de én elkaptam a kezét, és szorosan magamhoz öleltem.
- Nyugi! Elég volt mára ennyi balhé!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése