Mivel a tegnapi rész eléggé rövid lett, gondoltam hozok nektek ma is egyet. Nagyon jól véssétek eszetekbe ezt a részt, mert később ez még elő fog jönni. ;)
Egész éjszaka egy percre sem hunytam le a szemem. A fejem már majd szétrobbant attól a rengeteg gondolattól, amik bennem voltak. Itt van a temetés, itt van a felírat, itt van a kés és itt van az anyám.
Vettem egy pillantást a telefonom kijelzőjére, majd fájdalmasan felnyögtem mikor láttam az időt. Az óra már hajnali fél négyet mutatott, körülbelül négy óra lehetett mire elaludtam.
Szaladtam, futottam. Menekültem egy talpig feketébe öltözött férfi előle. Rajtam színes felső és egy világos kék farmer volt. Mind két karomat rengeteg cifra karkötő díszítette, hajam pedig hullámosan omlott a vállamra.
Az eső nagy cseppekben esett rá a kabátomra, és minden második lépésem egy pocsolyába esett. A szél csavarta a fákat az utcaszélén, a kertekben pedig cserepes virágokat döntött fel. Apró hajtincseim már a homlokomra, a szív alakú nyakláncom a nyakamra tapadt az izzadságtól.
Futás közben percenként néztem hátra, hogy hol jár az illető, kinek az arcát a sötétségtől nem láttam. Pechemre a férfi egyre közelebb és közelebb került hozzám, majd később már arra lettem figyelmes, hogy elkapja a karomat és erősen megszorítva azt, visszaránt olyan nagy lendülettel amitől a földre esek.
Annyira rettegtem, hogy nem mertem kinyitni a szememet. Csak éreztem, ahogy a jég hideg betonon fekszek, az idegen pedig erősen leszorítja az egyik csuklómat és tekintetét rám szegezi.
Vettem egy nagy levegőt, majd kinyitottam szemeimet, és úgy éreztem, mintha maga az ördög lenne velem szembe. A férfinek sötét barna, szinte fekete haja volt. Szeme különleges volt, élénk barnás sárga, akárcsak az elsárgult őszi falevelek.
- Te vagy a következő! - suttogta ijesztően a férfi, majd a hátsó zsebéből kihúzott egy kést.
A nyakamhoz szegezte, én pedig reflexből félrehúztam a fejemet és sikítozni kezdtem.
Hirtelen felnyitottam szemeimet, és szapora levegővétel közepette felültem az ágyamon. Megborzongva megnéztem a telefonomat, ami 9:34-et mutatott. Fejemre csapva kimásztam az ágyamból, és felsóhajtva biztattam magam azzal, hogy ez csak egy rossz álom volt.
Amit ebben az álomban nem értettem, hogy a lány stílusa egyáltalán nem azonos az enyémmel. Míg ő vidám, színes ruhákat hordott, addig én csak a fekete színnek éltem. A valóságban a nyakamba semmiféle nyaklánc nem lógott, főleg nem szív alakú. Ami viszont valóban megrémisztett, az a férfi arcképe. Ha rá gondolok, a hideg kiráz tőle... Arról nem is beszélve, hogy pont azt mondta nekem az álomban, mint ami tegnap este a falra volt írva a Gehennába..
Gondolataimat megpróbáltam elterelni azzal, hogy a mobilomon elindítom a kedvenc zenémet, közben pedig bepakolok a táskámba. Össze vissza futkároztam a szobámban, mert mindig volt valami amit nem találtam. Mikor eldöntöttem magamba, hogy leszarom ezt az egészet, véglegesen elindultam a lépcső irányába.
A házban néma csend uralkodott, csak az én lépteimet lehetett hallani a recsegő padlón. A konyhába érve anyáék hagytak egy üzenetet. Annyi állt benne, hogy ma egész nap nem látjuk őket, mert rengeteg munka van a munkahelyükön. Én ennek valamennyire örültem, mert a tegnapi eset eléggé felkavarta őket, és készen álltak arra, hogy még egy adaggal kapjunk a fejünkre.
Bezártam a bejárati ajtót, majd mikor megfordultam, mintha a pokolban éreztem volna magam. A vihar utáni látkép nem a legszebbet nyújtotta. Az apró fák és cserepes virágok kidőlve hevertek a kertek közepén, a ház falán felfutó növényeket a szél letépte. A hintaágyak hátra voltak dőlve, az utcákon a kukák kiborulva terültek el, amiből a szél kiszórta a szemetet, így az egész utca úgy nézett ki mint egy szemét domb. Kólás flakonok, chipses zacskók, zsebkendők....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése